Horváth Károly zeneszerző (1950−2015)

A Nagyváradon született művész nevéhez több mint kétszázötven színházi előadás zenéje fűződik, köztük van mindhárom Székesfehérváron bemutatott Koronázási szertartásjáték és a 2014-ben bemutatott Hamlet zenéje is.

1975-ben szerzett diplomát a bukaresti Ciprian Porumbescu Zeneművészeti Egyetemen. Erdély legelső és leghíresebb folk együttesét alapítja meg Concord és Táltos néven, valamint alapítótagja a Tinódi régi zenei együttesnek. Meghatározó egyénisége volt a Vox Humana kamarakórusnak.
Nevéhez fűződik a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház megalapítása és a Székelyudvarhelyi Ünnepi Játékok létrehozása.
Erdélyben 1975 és 1987 között számos romániai magyar színház előadásához írt színpadi zenét; 1987-ben áttelepült Magyarországra. 1992-től Magyarország, Románia és a Vajdaság majdnem mindegyik magyar színházában dolgozott mint zeneszerző vagy hangszeres zenész.
A Veszprémi Petőfi Színház, majd a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház zenei vezetője lesz 2000-től. A székelyudvarhelyi Artera Alapítvány művészeti vezetőjeként is tevékenykedett.
2005 és 2011 között a zalaegerszegi Griff Bábszínház igazgatói szerepét töltötte be.
Ezenkívül több román és magyar filmzene fűződik a nevéhez; illetve önálló musicalek (Horváth−Józsa−Tömöry: Síp a tökre, Horváth−Józsa: Leányrablás, Horváth−Bereményi: Laura, Horváth−Tömöry: Nőpápa.

Több nemzetközi fesztivál díjazottja, 2008-ban elnyerte a Magyar Kritikusok díját a budapesti Örkény István Színház Finito című előadásának zenéjéért.

2013-as interjúrészlet a Koronázási szertartásjátékok kapcsán:  
„Annál szebbet nem tudok elképzelni, mint az a bizonyos magány, amikor össze vagyok zárva a kottapapírral. (…) A szertartásjáték nagyon komplex feladat, életem egyik legkomolyabb megrendelése. A koronázási játék egy középkori rítus felidézése kortárs zenével. Azt a korszakot jeleníti meg, amikor a magyarság a pogány szertartásból áttért a keresztény szertartásba. Ennél izgalmasabb dolgot, mint ezt az áttérést zenével megfogni, most nem tudok elképzelni egy magyarországi szerzőnek. Különleges az apparátus, hiszen van egy szimfonikus zenekar, van vegyes kórus, gyerekkórus és egy hattagú kamarazenekar. Ez a kis együttes most alakul, amiben egyébként jómagam nagybőgőn játszom, már csak azért is, hogy ott legyek velük és közöttük. A zeneszerzésben sokat segített a Vörösmarty Színház. Matuz János zenei információkat adott át, kottákat kutattak, azok hangulatában alkottam. Használtam eredeti dallamokat, eredeti motívumokat, eredeti fordulatokat is, de már megírt zenék az én művészi koncepciómban viszonylag ritkán férnek el. Szikora János rendkívül érdekes észrevételei szerint kedvenc hangmérnökömmel még simítgatjuk, csinosítjuk a zenét. Olyan ez, mint egy labirintus. Ki lehet keveredni véletlenül is, de leginkább tudatosan, figyelve arra, hogy merre visznek a szálak.”

A Koronázási szertartásjátékhoz komponált zenéi: 
2013
 
Kyrie
 
Könyörgés
 
Tánc
 
Ecce mitto
 

2014
 
Felkenés
 
Ecce mitto
 
Finálé

2015
 
Örömzene
 
Dobok