Dr. Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója biztosan részt vesz a Koronázási szertartásjátékon, István koronázásának szakrális ünnepén. Tartson velünk Ön is, élesszük újra együtt a hagyományt, hogy új hagyományt teremthessünk!

 
KORONÁZÁSI SZERTARTÁSJÁTÉK
 
István
 
oratórium
 
A szövegkönyvet eredeti források alapján készítette: Matuz János és Szikora János
 
 
Grandiózus díszletek között, modern fény- és látványtechnikával, Magyarország legnagyobb szabadtéri színpadán, a székesfehérvári Középkori Romkert – Nemzeti Emlékhelyen elevenedik meg István koronázásának szakrális ünnepe.
 
„A leromboltat építsd fel, a felépítettet őrizd meg.”
 
A középkori koronázási szertartáskönyvben található sor híven tükrözi alkotói szándékunkat: egy oratóriumba foglalva elevenítjük fel I. István koronázási ünnepét. Több mint száz résztvevő (színészek, táncosok, énekesek, zenészek, civilek) közreműködésével jelenítjük meg a koronázás szertartását azon a helyen, ahol egykor a magyar királyok koronázótemploma, a Nagyboldogasszony-bazilika állt. Ünnepet ülünk és színházat játszunk, hogy ennek eredményeként a közös emlékezetben lassan felépüljön majd az a Pantheon, amelyben történelmünk minden sorsfordító nagy alakja elnyeri végre méltó helyét.
 
Szereplők:
 
István: Varju Kálmán
Asztrik, koronázó érsek: Tordy Géza Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze
Püspökök: Trokán Péter és Lábodi Ádám
Szertartásmester: Mihályi Győző
 
További közreműködők:
 
Alba Regia Vegyeskar
Primavera Vegyeskar
Kodály Zoltán Gimnázium Vegyeskara
Karigazgató: Kneifel Imre
Alba Regia Táncegyüttes; koreográfus: Majoros Róbert
Hangfelvételről közreműködik: Alba Regia Szimfonikus Zenekar; vezényel: Drahos Béla
 
Zeneszerző: Horváth Károly
Látványtervező: Szendrényi Éva
Jelmeztervező: Kovács Yvette Alida
 
Rendező: Szikora János
 

Az előadások helyszíne:

Székesfehérvár, Koronázó tér: Középkori Romkert – Nemzeti Emlékhely;
a magyar királyok egykori koronázótemploma, a Nagyboldogasszony-bazilika helyén

Az előadások időpontja:

2013. augusztus 17. (szombat) 21.00 óra
2013. augusztus 18. (vasárnap) 21.00 óra
Esőnap:    
2013. augusztus 19. (hétfő) 21.00 óra

 


Jegyárak: 1 500 Ft, 2 000 Ft, 2 500 Ft, 3 000 Ft, 3 500 Ft


 
A Koronázási szertartásjátékra jegyeket honlapunkon, a Vörösmarty Színház jegyirodájában, a székesfehérvári Városház téren működő jegyértékesítő pavilonban, a Tourinform Székesfehérvár irodában, valamint a Broadway Jegyiroda országos hálózatán keresztül vásárolhatnak.