Az idei Koronázási Szertartásjátékban Mihályi Győző a Krónikás szerepében lép színpadra. A Jászai Mari-díjas érdemes művész a produkció rendszeres résztvevője, aki szívesen jön Székesfehérvárra.

Mitől izgalmas Ön számára ez a liturgikus játék, hogy évről évre visszatér?

Szikora Jánossal nagyon sokat dolgoztam együtt korábban, így amikor fölkért, hogy vegyek részt a szertartásjátékban, természetesen boldogan mondtam igent a szerepre. Első évben, amikor megtudtam, hogy az egykori koronázási templom romjai fölé épül majd a színpad, nagyon meglepődtem. Arra a helyre belépni felemelő, megrendítő és magasztos érzés – így a szertartásjáték által felidézett koronázás ott zajlik, ahol valóban meg is történt évszázadokkal ezelőtt. Az első évben – az újdonság okán – nagyon jó érzés volt, a szertartásmestert alakítottam, a második évben ugyancsak erre a szerepre hívtak. Utána koronázó érsek voltam, tavaly Blaskó Péter lett a Krónikás, idén „cserélünk”. Ez mindig Matuz János és Szikora János elképzeléseitől és előadás-koncepciójától függ. A két szerep hasonló: a szertartásmester és a krónikás is „végigvezeti” a nézőt a szertartásjátékban, bemutatja a szereplőket és magyarázza az eseményeket. Kevés írásos emlék maradt fönn István király koronázásáról, de a későbbi időkből már több forrás fellelhető, Könyves Kálmánról több történet is fennmaradt, ugyanígy Szent Lászlóról is.

A szövegkönyv és a saját tudása alapján milyennek látja Vak Béla korát 900 év távlatából?

Kegyetlennek. Végül is egy királynak nagyon sok mindent szabad és nagyon sok mindent megtehet. A hatalomért folyó harc hozzátartozik az ember természetéhez, sosem szűnik meg. Akik a király mellé állnak, azokat megjutalmazzák, az ellenséget pedig megsemmisítik – ez így van a mai napig. Egy vezetőnek nagyon határozottnak és erősnek kell lennie.

Milyen üzenettel bírhat egy ilyen produkció 2016-ban?

Mindenféleképpen egy visszatekintést adhat. Egy emelt szintű történelemleckéhez hasonlítanám. A nézők arról számolnak be, hogy fantasztikus ott ülni és a hajdani koronázás részesévé válni, majdnem úgy, mint több száz évvel ezelőtt. A múltunkkal, a történelmünkkel, a királyaink életével illik tisztában lenni, nemcsak a színészeknek, az irodalomtörténészeknek és a történelemtudósoknak, hanem minden magyar embernek.

Milyen érzésekkel tér vissza Székesfehérvárra nyaranta? Szeret itt lenni?

Falun születtem, és nagyon sokáig vidéki városokban éltem. Miskolcon nőttem föl, éltem Kaposváron, Kecskeméten, majd újra Miskolcon. Tizenkét évig voltam vidéken színész, és amikor visszatérek Fehérvárra, akkor minden a helyére rázódik. Budapesten nagyon feszített az élet, ezzel szemben Székesfehérvár nyugodt, vannak terei, gyönyörű maga a város, nagyon szeretem. Hatalmasakat lehet sétálni, az emberek kedvesek, vendégszeretőek – így nemcsak dolgozni megyek oda, hanem pihenni is.