2013-ban hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg Székesfehérváron az első Koronázási Ünnepi Játékokat. A nagyszabású hagyományőrző felvonulás a királyi óriásbábokkal, a történelmi belvárost átszelő mozgó képregényes időutazásra csábító Fény utca és István király koronázásának felelevenítése egy csapásra belopta magát az emberek szívébe.

„Minden este százak jelentek meg a próbák idejére a Nemzeti Emlékhely környékén…”
 
„Mivel az előadásokra minden jegy elkelt, ezért a nagy érdeklődésre való tekintettel augusztus 16-án is megnyitják a nézőteret a Koronázási Ünnepi Játékokra.”
 
„Sokezres tömeget vonzott a belvárosba a történelmi forgatag.”
 
„A legtöbben az óriásbábokra voltak kíváncsiak, kicsik és nagyok hosszú tömött sorokban követték a dobpergésre vonuló királyokat és fejedelmeket.”
 

​„Büszkék vagyunk arra, hogy a közreműködésünkkel valósult meg a Fény utca, hazánk első, történelmi eseményeket bemutató fényfestészeti műalkotása.”
 

​„Magyar koronázás európai fényben”
 
 

​„A koronázás főszereplője maga a király, akit Varju Kálmán, a Vígszínház színésze játszik. Én a fiatal Istvánt egy középtermetű, szikár, tüzes tekintetű, markáns egyéniségnek képzelem el, és Kálmán pont ilyen. Az esztergomi érsek figuráját Tordy Gézában találtam meg, aki nagy örömömre elvállalta a szerepet. Trokán Péter és Lábodi Ádám a másik két koronázó püspököt személyesíti meg.”

​„A szertartásmester szerepében Mihályi Győző színművészt köszönthetjük, aki archaikus stílusban, mégis közérthető formában tolmácsolja a nézőnek, milyen cselekmények, akciók következnek, milyen eseményeknek lehetünk szemtanúi.”
 

„Nagyboldogasszony szerepében Benedekffy Katalin operaénekesnő csodálatos hangjával szólaltatja meg az uralkodót megerősíteni szándékozó imádságot, éneke szorosan kapcsolódik, elválaszthatatlan részévé vált a színpadi műnek.”
 

„»Újjáépítették« a Szent István által alapított Nagyboldogasszony-bazilikát Székesfehérvárott – s ráadásként »újrakoronázták« benne első királyunkat…”

„Az eredeti templom kövein épített szertartásjáték helyszínén állni megható és megrendítő.”
 
Bízunk abban, hogy 2014 nyarán

Szent László királlyá avatása után

büszkén mondhatjuk:

hagyományt teremtettünk.


​Tartsanak velünk 2014-ben is, ünnepeljünk Szent Lászlóval!

Koronázási Ünnepi Játékok
Székesfehérvár
2014. augusztus 16-19.