Koronázás, ahogy még nem látta
sorozatunk harmadik részében
Szikora János rendező mesél az idei újdonságokról
 
Szent István és Szent László szertartásjátéka után harmadszor is királykoronázásra készülünk. Megelevenedik a múlt, a Nagyboldogasszony-bazilika romjai fölött újra elhangzanak a középkori szertartáskönyvek szavai. Az idei előadás mégis más lesz, mint az eddigiek. Színházszerűbb, drámaibb. Feltárulnak Könyves Kálmán életének titkos lapjai. Cselszövések és kalandok. Szerelem és ármány. Árpád-házi családtörténet még látványosabb formában. Az újdonságokról Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója mesélt.

Közeleg a bemutató. Egyre nagyobbak az elvárások, egyre nagyobb a kihívás. Hogy érzi magát a rendező?

Érdekes a viszonyom Könyves Kálmánnal. Szorongva néztem az idei nyár elé, mert a róla szóló forrásanyag nyomasztóan kevés ahhoz képest, amit Szent László életének nyomai kínálnak a balladákban, népdalokban, himnuszokban, a népköltészetben, a legendák világában. Miközben egy évvel ezelőtt a bőség zavarával küszködtem, idén megijedtem, hogy kisiklik a kezünk közül az alak. De hála a történelemkönyveknek alaposabban megismertem, és már tudom, hogy nagyon izgalmas, drámai történet rajzolódik majd ki.

Meséljen Könyves Kálmánról!

Elgondolkodtató, hogy itt van egy király, uralkodásának eredményei Szent István és Szent László nagyságával mérhetők, mégis viszonylag keveset tudunk róla. Könyves Kálmánnak hívjuk, ám valójában, miután fejére került a korona, többet ült a ló nyergében, mint az íróasztalnál. Szent Lászlóról tudjuk, hogy harcias vitéz volt. Könyves Kálmánról nem tudjuk ezt, mégis olyan haditetteket hajtott végre, ami még Lászlónak sem sikerült. Csatát csatára halmozott, uralkodása alá vonta az egész dalmát tengerpartot, küzdött az oroszokkal, az országon átvonuló és az országot pusztító keresztes hadakkal. 
Katonailag mozgalmas életében szellemileg is rendkívül jelentőset alkotott. Különleges az erő és a szellem az a fajta szimbiózisa, ritka harmóniája, ami Kálmán személyiségét jellemzi. Magánélete azonban meglehetősen szerencsétlen volt. Ez a konfliktus táplálja az idei szertartásjáték dramatikus vonalát, illetve újszerűségét. Most már határozottan és bátran állíthatom, hogy formailag nem, de tartalmilag mindenképpen újdonsággal várjuk a nézőket. Az előadásban egyre határozottabban, színházszerűbben és drámaibban kér helyet az uralkodó érdekes és lebilincselő sorsa.

Milyen újdonságokra számíthatunk még?

A látványvilág régi, esszenciális elemeitől, a koronától, az oltártól nem tudok, és nem is szeretnék megválni, mégis egy lépéssel tovább megyünk. Újdonság lesz az a kapuzat, ami egyben a Nagyboldogasszony-bazilika bejárati timpanonjának illúzióját hivatott létrehozni, és megpróbáljuk a kaputornyok illúzióját is felépíteni harangokkal, harangjátékkal. A legmarkánsabb új elem az óriásbábuk szerepeltetése. Két évet kellett várni arra, hogy számuk fölszaporodjon és megnövekedjen az az általuk megszemélyesített történelmi múlt, amit érdemes a színpadra vinni.

Hogy fognak megjelenni az előadásban ezek a négy és fél méteres monstrumok?

Azt nem árulom el, maradjon meglepetés! Az óriásbábok lassan valóban Székesfehérvár emblematikus figuráivá válnak, de születésük igazi ihletője az a gondolat volt, hogy egy nagy dramatikus elemet hozzunk létre. Ennek az igazi terepe mégiscsak a színpad. Őszintén szólva sokat várok ettől.

Az egykori koronázótemplomunk romjai fölött, a több mint kétezer fős nézőtér előtt milyen színházi eszközök hatnak ebben az unikális előadásban?

Idestova két éve próbálom kialakítani azt a színházi nyelvet, ami kétezer-ötszáz embernek hatásosan és tömören közvetít gondolatokat. Itt a zene, a kép, a tánc legalább annyira fontosak, mint a szöveg maga. Horváth Csaba az úgynevezett mozgásszínház legjelentősebb magyarországi képviselője. Koreográfiai tudása a tánc elemeiből építkezik, de amit csinál, az mégsem tánc, hanem a mozgás nyelvén előadott dramatikus történet. Ezért is találtuk meg az összhangot, a közös nyelvet a tavalyi előadásban, és Könyves Kálmán alakjának életre keltésében is nagyon számítok erre a mozgásszínházi nyelvre. Ezt ismét Horváth Károly dallamaira fogjuk megkomponálni. Én is olyan típusú rendező vagyok, akinek szüksége van az inspirációra. Az elsődleges ösztönző tényezőm mindig a zene volt. Örültem zeneszerzőnk első vázlatainak, mert azt érzem, valamit nagyon elkapott. Rendkívül izgalmas zenénk lesz, a részletek hallgatása közben folyamatosan jönnek, ébrednek bennem a képek.

A két visszatérő színészen kívül idén a Vörösmarty Színház társulata és egy korábbi tag alkotják a szereplőgárdát. Hogyan választotta ki őket?

A szereposztást mindig a szerepek határozzák meg, különösen egy ilyen rendezvénynél, ahol nincs kötöttség. Az a feladat, hogy a lehető legalkalmasabb színészeket találjuk meg. Tehát ilyen értelemben nem kell feltétlenül kötődniük a társulathoz. Példaként említhetem az első Koronázási szertartásjátékot, ahol rögtön beleütköztem abba az ellentmondásba, hogy a színház hozta létre az előadást, de a szeretett és nagyra becsült társulatomban jó szívvel egyetlen férfiszínészt sem tartottam alkalmasnak a fiatal István hiteles megszemélyesítésére. Ezért hívtam meg a Vígszínházból Varju Kálmánt. Ám a második évben nemhogy a társulatban, az egész országban nem találtam volna jobb Szent Lászlót Makranczi Zalánnál, most pedig meggyőződésem, hogy sehol nem találok jobbat a címszereplő figurájára, mint Egyed Attila. Igaz ez a Könyves Kálmán feleségeit játszó Törőcsik Franciskára és Kerkay Ritára is. Tökéletesek a szerepekre, teljesen függetlenül attól, hogy a Vörösmarty Színház tagjai-e, vagy sem.
Az ármánykodó testvér, Álmos egy Szent László-i alak abban a tekintetben, hogy ő is egy harcos dalia volt. Nem a társulatból érkezik, mert nincsen Zalánon kívül ilyen típusú színészünk. A fehérváriak számára ismert és kedves Száraz Dénes alakítja majd, akivel többször dolgoztam az Újszínházban. Mihályi Győzőnek szinte bérelt helye van már a produkcióban, idén ő lesz maga a koronázó érsek. Blaskó Péter személyéhez, színészetéhez nagyon kötődöm. Egyénisége, orgánuma kiváló ahhoz, hogy a narratív instrukciókat ne csak szárazon közölve, hanem lelkileg átfűtve közvetítse a közönség felé. Nála alkalmasabb krónikásfigurát nem találok.

Minden évben Ön veszi meg az első szertartásjegyet. Folytatta ezt a kedves hagyományt?

Igen, az első kettő belépővel együtt az ideit is kitűztem az irodám falára. Mindig jó érzéssel tölt el, ha rájuk nézve felvillannak az előző és egyben a következő szertartásjátékok képei.

Ne maradjon le! Vásároljon jegyet Ön is az augusztus 15–16-i szertartásjátékra Székesfehérváron a Vörösmarty Színházban, a Fehérvári Jegyirodában, a Városház téri pavilonban, az Alba Plazaban, a Fejér Megyei Hírlap Ügyfélszolgálati Irodáján, az Intersparban, vagy online a weboldalunkon!
 
Megjelent a Fejér Megyei Hírlap 2015. július 22-i számában
Szerző: Gyöngyösi Tímea