Idén 4. alkalommal kerül megrendezésre a Koronázási Szertartásjáték, augusztusban II. (Vak) Béla királlyá koronázása elevenedik meg Székesfehérváron. Az I. Püspököt alakító Porogi Ádámmal beszélgettünk.

 

Milyennek találod a szertartásjáték ötletét?

Nem láttam az előző évekbeli szertartásjátékokat, de hallottam róluk, és volt már szerencsém együtt dolgozni Szikora Jánossal.

Az I. Püspököt alakítod az előadásban. Milyen felkészülést igényel ez a szerep, te hogyan készülsz?

Egy volt osztálytársam és nagyon jó barátom, Lábodi Ádám játszotta tavaly az egyik püspököt, vele beszélgettem erről. Érettségi után először, színész szak előtt történelem szakos is voltam, mindig érdekelt a történelem, van elképzelésem arról, milyen lehetett ez a kor. De ez nem fontos. Ez adhat apró adalékot, de a lényeg a rendező elképzelése, ami a próbák során derül ki, nekem azt kell megvalósítanom. Azt hiszem egyébként, a célunk talán az, hogy valamiféle időutazásra invitáljuk a nézőket, és ha már egy pillanatra el tudják képzelni, hogy 900 évet visszamentünk az időben, ha azon kapják magukat, hogy egy király koronázását nézik, akkor érdemes volt dolgozni.

Milyen világot tár eléd II. (Vak) Béla kora?

Egy nyíltan kegyetlen kor II. Béla kora, nehéz lehetett túlélni, hozzá kell tenni, egy frissen, alig száz éve kereszténnyé vált országról beszélünk. Érdekes azt megnézni, hogy ehhez hogyan viszonyul a társadalom és az akkori uralkodóréteg. A vallási vezetők szerepe abban a korban jóval meghatározóbb volt, nagyobb hatalommal és befolyással bírtak, mint ma.

Milyen szerepe lehet egy ilyen Koronázási Szertartásjátéknak 2016-ban?

Egyrészt van az említett időutazós szerepe, hogy a nézők egy pillanatra megérezhessék, milyen lehetett 900 évvel ezelőtt egy ilyen esemény. Ezenkívül, gondolom, Fehérvár városának fontos lehet, hiszen hajdani koronázó városként most megidéződik, megelevenedik ismét az akkori szertartás, ráadásul az egykori Nagyboldogasszony-bazilika romjai felett. Bizonyos helyeknek különleges ereje van. Tehát a szertartásjáték közösségi élménnyé válhat a fehérváriak számára.

Szívesen jössz Székesfehérvárra erre a feladatra?

 Persze. Egyszer dolgoztam együtt Szikora Jánossal, ami szintén nyári, szabadtéri előadás volt a Siklósi Várszínházban, az nagyon jó élmény volt számomra, szóval a mostani munkát is várom.