Királyi óriásbábokkal, történelmi kirakójátékokkal, kézműves foglalkozásokkal, belépőjegyekért folyó kvízjátékokkal találkozhatnak a járókelők az előttünk álló két hétvégén Székesfehérvár belvárosában.

 

Immár negyedik alkalommal rendezi meg a város önkormányzata a Székesfehérvári Királyi Napokat augusztus 12–21. között. Az ősi koronázóváros falai közé erre az időre beköltözik a középkor, hogy a művészetek eszközeivel elevenítse fel régi korok hangulatát, forgatagát, eseményeit. Középkori vásári hangulat, izgalmas, korhű játékok, fényfestészeti alkotások a belvárosi épületek falain, fölénk magasodó óriásbábok, (II.) Vak Béla királlyá koronázásának ceremóniája, komoly-, könnyű- és katonazenei koncertek, valamint a nemzetközi néptáncfesztivál színes forgataga kínál hasznos és érdekes elfoglaltságot minden korosztálynak.

Erre a páratlan, tíznapos eseménysorozatra hívják fel a figyelmet azok a családi programok, amelyek július 22–23-án a Városház téren, július 30–31-én pedig a Hotel Magyar Király előtti téren várják a belvárosi járókelőket, pénteken 16.00–19.00 óra, szombaton és vasárnap pedig 10.00–19.00 óra között. Ezekre a rendezvényekre az immáron tizenöt darabból álló Árpád-házi óriásbáb-gyűjtemény több tagja is ellátogat: 22-én és 23-án az első királyi családdal, Szent Istvánnal, Gizellával és Imre herceggel találkozhatnak az érdeklődök, 30-án és 31-én pedig nagyapa, apa és fia, vagyis Géza fejedelem, Szent István és Imre herceg vonul ki a térre. Rajtuk kívül Szent Lászlóval, Adelhaiddel és lányukkal, Piroskával is lehet fotózkodni – ők már nem óriási méretben, hanem fotóparavánként jelennek meg az emberek között. Július 30-án és 31-én a Szabad Színház művészei középkori életképet rendeznek be a téren, természetesen velük is készíthetőek közös fotók.

A királyokkal óriáskirakó formájában is lehet játszani, sőt, a játékos kedvűek a királyi Bazilikát is összerakhatják egy mágnestáblán. Ki tud többet a Koronázási Szertartásjátékról és a Musica Sacráról? Az augusztusi rendezvényekről összeállított kvízjátékban belépőjegyeket lehet nyerni, mind a két hétvégén. A kézműves foglalkozásokon mini óriásbábok, valamint más, a Koronázási Szertartásjátékhoz és a Musica Sacra koncerthez kapcsolódó apró tárgyak, ékszerek, bárd és korona készíthető a Heper Játszóház, az Ingyom-Bingyom Kreatív és Németh Mariann közreműködésével. És persze nem hiányozhat a rendezvényről a várépítő játék sem, amely legutóbb a Hetedhét Játékfesztiválon aratott nagy sikert az aprónép körében.

 

A kézműves foglalkozások:

Július 23. Heper Játszóház: bárd készítése, várépítő játék
Július 30. Ingyom-Bingyom Kreatív:
a Musica Sacra koncerthez kapcsolódó apró tárgyak, ékszerek, korona készítése
Július 31. Németh Mariann: koszorúkészítés