A Koronázási szertartásjáték látványvilága ebben az évben teljesen megújul, felfrissül. Hogy is készült a díszlet? Lessünk a kulisszák mögé!
 
Szendrényi Éva díszlettervező komoly kihívásnak tett eleget, hiszen a produkció látványvilága idén teljesen átalakul: a korábbi, Nagyboldogasszony-bazilikát imitáló főelem helyére a magyar és bizánci korona ötvözetét bemutató alkotás került, ezzel utalva a harmadik III. Béla életét befolyásoló görög-keleti hatásra. A színpadkép már élőben is megtekinthető a Nemzeti Emlékhelyen, mi pedig most megmutatjuk az egyes munkaállomások részleteit!
 
A kezdetek - a 2017-es Koronázási szertartásjáték díszletének tervrajzai:
 
Tervrajz
 


A színpadkép digitálisan felépített verziója - ez alapján alkották meg a valós díszleteket:






Az egyik legfontosabb lépés a makett megalkotása. A kezdeti verzió:





A makett végleges formája:




Ahogy fentebb írtuk, a díszlet már teljes valójában megtekinthető a Nemzeti Emlékhelyen, ám "élesben" csak augusztus 12-én, a Musica Sacra alkalmából, illetve augusztus 18-án és 19-én, a Koronázási szertartásjáték kapcsán vetik majd be. Jegyek még mind a két eseményre kaphatóak!
 
Forrás: Szendrényi Éva

További képek a galériában:
 
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...