A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg szombaton a Hősök, szentek, hódítók – IV. Béla élete és uralkodása című kiállítás. A december 31-ig Koronázási Szertartásjáték belépővel egy alkalommal ingyenesen látogatható, nagyszabású időszaki tárlat végigkíséri a látogatókat a király életén, megjelenítve uralkodásának és életútjának meghatározó és emblematikus pillanatait. 
 

 

A tárlat végigkíséri a látogatókat a király életén, megjelenítve uralkodásának és életútjának legmeghatározóbb és legemblematikusabb pillanatait. A sort édesanyja, Meráni Gertrúd tragikus halála nyitja meg, és az uralkodó emlékezete zárja. A különböző tematikai egységeket eredeti tárgyak, installációk és gazdag grafikai tartalom színesíti. Pokrovenszki Krisztián, a házigazda Szent István Király Múzeum igazgatóhelyettese a tárlat kapcsán kiemelte, szerencsés helyzetben volt a múzeum a IV. Béla kiállítás megrendezésekor, hiszen nyolc intézményből több mint 70 olyan tárgyat sikerült megszerezni, amelyekkel hitelesen mutathatják be a korszakot. Hozzátette, hogy díszlet gyanánt olyan grafikai művek szolgálnak, amelyek önmagukban is műalkotások. Elmondta, hogy számos kiegészítő program - borkóstolók, történelmi előadások - kapcsolódnak majd a kiállításhoz.

 

Cser-Palkovics András polgármester a megnyitón hangsúlyozta, hogy a Székesfehérvári Királyi Napok olyan történelmi fesztivál, amely a kikapcsolódás mellett gazdag lelki-szellemi tartalmakat nyújt és azt a célt is szolgálja, hogy gyarapíthassuk tudásunkat a város és az ország történelméről.

Székesfehérvár polgármestere reményét fejezet ki, hogy a következő napokban sokan jönnek majd el, hogy megismerkedjenek IV. Béla uralkodásával, amely magában foglalja a rombolás utáni építkezés tapasztalatát is. Felhívta a figyelmet, hogy augusztus 20-ig ingyenesen látogatható a tárlat.


 

Dr. Rosta Szabolcs, a Kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója gratulált a kiállítás megrendezéséhez, amely igényes díszletekkel, installációkkal, magyarázó szövegekkel és interaktivitással mutatja be a korszakot.

Felhívta a figyelmet egy különleges műtárgyra is, egy különleges üvegpohárra, ami egy szíriai keresztes államból származó XIII. századi alkotás és ami nagy valószínűséggel András király keresztes hadjáratai révén került a bugaci monostorba. Elmondta, hogy hasonló műtárgyból a new yorki Metropolitan múzeumban is csak kettő van, az is töredék. 

 

Dr. Tomka Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményekért felelős főigazgató-helyettese a tárlatnyitón kiemelte, hogy muzeológiai szempontból izgalmas kiállítás látható a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében, ahol kortárs műalkotásokat láthatunk korabeli műtárgyakkal. A tárlat nagy értékének nevezte, hogy a két "szintet" diszkréten különíti el a kiállítás, de mindig ott van a háttérben a kortárs vonal, ami friss, érdekes hangulatot ad.


 

Belegrai Tamástól, a tárlat kurátora kiemelte, hogy a kiállítás az uralkodónak egy-egy emblematikus pillanatát, a karakterét és a hozzá kötődő eseményeket idézik meg, amiket a tárgyi emlékek és források felhasználásával építettek fel.

A tárlat kurátora szólt arról a "pálfordulásról" is, amit Béla uralkodásában tapasztalhatunk: keménykezű uralkodóként indult, aki szakít apja politikájával, majd 1241-ben jön a muhi csata és ott rájön, hogy változtatnia kell meggyőződésén az ország és a magyarság érdekében. 

A tárlatot kísérő ábrázolások Belegrai Orsolya múzeumi rajzoló keze munkáját dicsérik. Belépve a kiállítótérbe, számos alkotás magával ragadja a szemlélődőt. Finom vonalak, megkapó tekintetek, erőteljes pillanatok: IV. Béla édesanyja, Gertrúd lágyan átöleli gyerekét, majd következik egy drámai alkotás a meggyilkolt anyáról. Szent Erzsébet a kötényében rózsákkal vagy éppen a szegények közt szétosztásra kerülő kenyérrel.

 

A kiállítás zárásaként Kubik Anna színművész Szent Romanus VI. századi ókeresztény költő himnuszát szavalta el Szirtes Edina „Mókus” zenei kíséretében.

A tárlat megnyitóján részt vett a Székesfehérvár testvérvárosából, Zadarból érkezett delegáció is, akiket dr. Cser-Palkovics András köszöntött a város nevében.


forrás: szekesfehervar.hu