Szertartásjátéknak neveztük azokat az immár negyedik alkalommal közönség elé kerülő nagy, színes színpadi látomásokat, amelyekben színészek, zenészek, kórus és táncosok több százfős seregének segítségével, hiteles középkori források alapján rekonstruáltuk ezt a szakrális aktust. Idén Vak Béla koronázásának felidézésével az egyik legkülönösebb sorsú magyar király életét elevenítjük meg. Ő talán az egyetlen, akinek karrierje úgy indult, hogy nem akart király lenni. Álmodni se mert ekkora méltóságról, hisz már az is kész csoda volt, hogy egyáltalán életben maradt, miután Könyves Kálmán parancsára kisgyerekkorában apjával, Álmossal együtt megvakították. Véletlenek (vagy sorsszerű, váratlan fordulatok?) egész sora vezette őt a rejtekhelyéül kiszemelt kolostor falai közül, a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilika oltárlépcsőjére, ahol fejére illesztették a koronát. Tíz év következett ezután. Sötétségben, de az ország ügyeit tekintve fényes sikerekben. Mögötte, mellette (vagy felette?) ezalatt végig ott állt egy titokzatos szerb asszony, a felesége, Ilona.

Rejtélyes, különös élete volt II. Bélának. Megrázó és felemelő egyszerre. Brutális módon meg akarták fosztani az uralkodás lehetőségétől, paradox módon három fia révén mégis az ő ágán uralkodtak tovább az Árpad-házi királyok. Méltó az emlékezetünkre.​

Dr. Szikora János
a Vörösmarty Színház igazgatója