Bár Puccini neve egybeforrt az opera fogalmával, több vallásos témájú művet is komponált. Ezek alkotják a 2015-ös Musica Sacra csodálatos programját. A Puccinire jellemző gazdagon áradó dallamvilág és a zenéjében rejlő érzelmi fűtöttség, titokzatosság ezen műveiben éppúgy jelen vannak, mint operáiban. A méltán népszerű zeneszerző káprázatos szépségű műveit a világ legnagyobb színpadainak sztárjai tolmácsolásában hallhatják.
 
CARLO PONTI JR. 2000 óta az Orosz Nemzeti Zenekar állandó vendégkarmestere, a Los Angeles-i Virtuózok alapítója, művészeti vezetője. Viszonylag későn, huszonhat éves korában döntötte el, hogy zenei pályáján karmesterként szeretne kiteljesedni. Neves mesterei Los Angelesben Mehli Mehta és fia, Zubin Mehta, Andrej Borejko és Leopold Hager a Bécsi Zeneakadémián – ahol Ponti együtt tanult magyar feleségével, Mészáros Andrea hegedűművésszel és ifjabb Major Istvánnal, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar vezetőjével.
 
Kálmándy Mihály gyerekkorában – a számos kitüntetésben részesült, világhírű olasz karmesterhez hasonlóan szintén – zongoristának készült. 1988 óta a Magyar Állami Operaház magánénekese, ahol elénekelte az operairodalom legnagyobb baritonszerepeit. Nemzetközi karrierjét Olaszországban kezdte, de vendégszereplései során Rómától Pekingig bejárta már az egész világot. 2015-ben a Halhatatlanok Társulatának tagjává választották.
 
László Boldizsár a Cotton Club Singers, az ország legismertebb jazz vokál együttesének frontembere volt tizenöt évig. A zenekar megszűnése után az opera műfajában folytatta karrierjét, meghódítva az ország és a világ nagy színpadait. Jelenleg a Magyar Állami Operaház, a Pozsonyi Állami Operaház, a Szegedi Nemzeti Színház állandó vendég tenorja.
 
Az augusztusi koncerten a művészeket a több mint száz éves, székesfehérvári Alba Regia Szimfonikus Zenekar és a régió énekkaraiból álló Egyesített kórus kíséri.
 

 
MUSICA SACRA
 PUCCINI:

– Preludio Sinfonico –
– Requiem –
Messa di Gloria
 
Vezényel: Carlo Ponti Jr.
 
Szólisták:
Kálmándy Mihály és László Boldizsár
 
Közreműködők:

Alba Regia Szimfonikus Zenekar

Egyesített kórus
Alba Regia Vegyeskar – karnagy: Kneifel Imre
Ars Musica Vegyes Kar – karnagy: Szabó Adrienn
Primavera Kórus – karnagy: Horányi Ottilia
Dunaújvárosi Vegyeskar – karnagy: Horváth Péter András
Pausa kórus – karnagy: Borbás Károly
Várpalotai Bányász Kórus – karnagy: Borbás Károly
Vass Lajos Kórus
 – karnagy: Fügedi-Bárd Judit
Viadana Kamarakórus – karnagy: Kurucz Gergely
 
Zenei igazgató: Drahos Béla
 
Az előadást nyitó vetítést készítette: Sárközi Attila

2015. augusztus 18. 21.00 óra
(esőnap: augusztus 19.)
Székesfehérvár, Koronázó tér – Nemzeti Emlékhely

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS